ISBN: Ostalo
Godina izdanja: 1967
Oblast: Film
Jezik: Mađarski
Autor: Strani

Charlie Chaplin - Életem
Európa Könyvkiadó, Budapest, 1967
523 str.
tvrdi povez
stanje: dobro

SZERZŐ
Charles Chaplin
SZERKESZTŐ
Róna Ilona
FORDÍTÓ
Abody Béla
LEKTOR
Lukácsy András

FÜLSZÖVEG
Emberi beszámoló az emberségről. Ez Charlie Chaplin önéletrajza.
Keresetlen őszinteséggel írja le keserves gyermekkorát, küzdelmeit és vívódásait, sikereit és kudarcait, művészi pályafutását és magánéletét, szerelmeit, csalódásait, reménységeit. Szerényen, de művészete tudatában fogadja, hogy szárnyra kapja a világhír, milliók kedvence lesz, filmjei milliós bevételeket érnek el, és meghozzák a gazdagságot, de változatlanul a kisember kínjait és örömeit ábrázolja a vásznon.
A sok ünneplésre ismét csalódás, meghurcoltatás következik; összeütközésbe kerül a hivatalos Amerikával, úgy érzi, a közönség sem a régi már... Kedvét veszti, és visszatér Európába. Harmadik feleségével és nyolc gyermekével Svájcban telepszik le.
Erről szól a könyv, de több ennél: művészi hitvallás, bátor emberi kiállás. Jellegzetes karcolatokban fest le nagy egyéniségeket, akikkel összehozta a sors; Churchillt, Einsteint, Nizsinszkijt, Rooseveltet, filmsztárokat, írókat és más politikai és művészi nagyságokat.
Aki nevetett és könnyezett Chaplin filmjein, ezt a beszámolót is bizonyára érdeklődéssel olvassa

ELŐSZÓ
A Westminster-híd megnyitása előtt a Kennington Road közönséges dűlőút volt. 1750 után építették meg az új utat, mely a hídtól egyenest Brightonig vezetett, következésképp a Kennington Road, ahol gyerekkorom nagy részét leéltem, néhány szép, építészetileg értékes házzal büszkélkedett. Hajdani lakói vasrácsos erkélyükről IV. György királyt is láthatták, amint hintón Brightonba hajtatott.

A tizenkilencedik század derekán a legtöbb lakóház bútorozott szobák és lakások tömegévé silányodott. Csodák csodája, néhány családi ház mégis sértetlen maradt; lakóik orvosok, módos kereskedők és varietécsillagok voltak. Vasárnap bárki láthatott a Kennington Road-i Söröskancsónál.
Tizenkét éves fejjel magam is gyakran álldogáltam a Söröskancsó előtt. Megbámultam a nevezetes urakat, ahogy leszálltak fogatukról, és bekukkantottak a bárba, ahol vasárnapi szokás szerint a varietévilág színe-java gyülekezett az ebéd előtti `kupicára`. Micsoda ragyogó kockás öltönyök, szürke keménykalapok, micsoda szikrázó gyémántos gyűrűk és nyakkendőtűk! Vasárnap délután két órakor a kocsma bezárt, törzsvendégei kitódultak az utcára, és hosszasan búcsúzkodtak; megbabonázva, de némi derültséggel bámultam utánuk, mert egyik-másik láthatóan csak nagy erőfeszítéssel tudott megállni a lábán.


Nonfiction